Kevesen tudják, hogy Márai Sándor (1900-1989), a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója, költőként kezdte pályafutását.Születésének 100. évfordulóján jelentették meg a Helikon kiadónál Összegyűjtött verseit.
Az alábbi két, nagyböjti témájú vers innen való.
HÚSVÉT
Minden kezüket az asztalra tették,
Volt közte bütykös, sárga, lágy, öreg
S az életüket rég elfelejtették.
János a bárányt nézte és mosolygott
Tunyán s hízelkedve, mint egy öleb:
Irígyen nézték, mert azt hitték, boldog.
De ők már nem voltak halász, se pásztor
Nem volt kedvesük, se ambicióik,
Csak a nevét súgták egymásnak párszor.
S keveset ettek és ritkán aludtak
Pénzük se volt, sem halászó hajóik,
Műveletlenek voltak s mit se tudtak.
Nagy lámpák voltak ők csak, mikben égett
Az ő neve. S csak éltek, mint a tárgyak.
Így ültek ott és valamire vártak.
Mikor Judás belépett.
Kassai Napló, 1923. április 1.
KÁLVÁRIA
részlet
És elindultam lassan és ide föl is értem
s közel vagyok az éghez a nagy kereszt tövében,
...követ nem dobhat senki, s mit akartam, elértem,
mert boldog az, ki végre egyedül van szívében.
Milyen mélyérzésű sorok.Jó, hogy megosztottad!
VálaszTörlésSzeretem Márai írásait.
Én is, de valahogy inkább a prózáit olvastam, pedig megkaptam a verseskötetét is...
VálaszTörlés