Pilinszky János: Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól

a fa az űrbe szimatol,

a csend törékeny és üres, 

a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szíved,

az út lapulva elsiet,

a rózsatő is ideges,

mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon

készülődik a fájdalom.