A télnek közelgése

A tél pedig közeledik, nehéz megszokni a hideget. Íme egy vers, mit is gondolt erről egy kevéssé ismert költőnk, aki Erdély egyik legrégibb és legelőkelőbb családjának a tagja. A maga korában elegáns poétának nevezték könnyed hangú,választékos előadású versei miatt. (1742-1806)

Barcsay Ábrahám : A TÉLNEK KÖZELGÉSE

Északi szeleknek süvöltő zúgása,

Halovány erdőknek levele hullása

Jelentik, hogy nincs már ősznek maradása,

És hogy télre hajlik esztendő forgása.

…….

Az ősz búcsút vévén szőlőhelyeinkről,

Utolsó koszorút fon még kertjeinkről,

S nem lévén mit gyűjtsön meddő mezeinkről,

Könnyes szemmel indul puszta völgyeinkről.

A tél pedig ülvén jeges fellegekre,

Elébb birodalmát terjeszti hegyekre,

Onnét fagyott küldvén lapályos térekre,

Halált látszik hozni egész természetre.

E változás képe rövid életünknek,

Melyben végét érvén hanyatló őszünknek,

Hó fedi tetejét fonnyadott fejünknek,

S meghűl minden része aggott tetemünknek.

Alig emlékezünk tavasz rózsáiról

S múlt nyáron aratott mezők kalásziról,

Csak álmodunk éltünk legszebb napjairól,

Midőn csókot szedtünk Chloris ajakirul.

DE MELY KÍNOS ÁRNYÉK BÁGYASZTJA LELKEMET?

MÚLT IDŐ S JÖVENDŐK FÁRASZTJÁK ELMÉMET,

MERT HA MEGVIZSGÁLOM VALÓBAN SZÍVEMET,

CSAK A JELENVALÓ TÉSZI ÉLETEMET.