Csak pár órát töltöttünk Velencében, de lenyűgöző volt a látvány: régmúlt idők pompája és gazdagsága elevenedett meg előttem, ahogy a Canal Grande-n a vaporettóval közeledtünk a Szent Márk tér felé.
A 3,8 km hosszú, 30-70 m széles Grand Canale mentén állnak a város kalmárkodásának fénykorát idéző régi kereskedőházak és raktárak.
Legtöbbjük 14. és 15. századi későgótikus épület. A tengervíz hatásainak ellenálló mészkő alapok a lagúnamederbe 8 méter mélyre bevert fenyőfa cölöpökön állnak.
A téren kiszálltunk a vaporettóból és a parton végigsétálva elénk tárult az öböl hatalmas csillogó vízfelülete, a Santa Maria della Salute templom 8 szögletű kupolája és a külön szigeten álló San Giorgio Maggiore templom sziluettje.
A parton haladva hamarosan feltűnik a Dózsék palotájának pazar épülete: rózsaszín márvány és fehér mészkő homlokzatának elegáns képe, az árkádok és loggiák jól őrzik koruk hatalmas gazdagságát.
Gyönyörű bejárata a Porta della Carta, Papírok kapuja, gótikus szobor mintázza itt a Szent Márk oroszlánja előtt térdepelő dózsét. Az oroszlán mancsaiban tartott könyv szövege:
"Pax tibi, marce evangelista meus", azaz
"Béke veled én evangélista Márkom"
- Velencében mindenütt lehet találkozni a felirattal.
A Piazettán végighaladva fölénk tornyosul a bazilika hatalmas épülete, hihetetlen gazdag építészeti részleteivel, mely mind a keleti, mind a nyugati kultúrából merített. 830-ban a város védőszentjének, az evangélista Márk maradványainak befogadására szánták, a 11. században hatalmas, keletiesen bizantinizáló bazilikát építettek belőle. A boltívek és kupolák díszítéséhez görög mozaikkészítőket hozattak. A templom belsejében, a felső ablakokból beszűrődő fénnyel finoman megvilágított mozaikok izzása és a valaha fehér márvány patinás barnasága miatt méltán nevezik az épületet az aranytemplomnak.
A főoltár Szent Márk síremléke felett magasodik, az evangélista maradványait 828-ban kalandos körülmények között velencei kalmárok hozták el Alexandriából.
A bazilika tetején lévő 4 bronzlovat az 1204-es keresztes háború idején hozatták Konstantinápolyból. Ezeket azonban Napóleon Párizsba vitette.
Az útikönyvek ajánlása szerint májusban a legjobb megtekinteni Velencét. Úgy látszik, a turisták tartják magukat ehhez az ajánláshoz, ugyanis óriási tömeg volt, csoport csoport hátán araszolt. A bazilika előtt is végeláthatatlan sor kígyózott. Nagy időveszteség lett volna beállni, ezért inkább a sikátorokban kószáltunk céltalanul velencei hangulatot érezni. Magas házak, keskeny sötét sikátorok, az ablakokban száradó ruhák, virágok, a csatornák fölött apró hidacskák, az elegáns gondolákban turisták, akik akár olasz dalokat is hallhatnak, igaz magnóról... Sok kis étterem, apró üzletek - ezekben nyugodtabban lehet nézelődni, mint a parton lévőknél. Kellemes volt itt turistaként andalogni, de itt lakni nyomasztó lehet, kevés a hely, a szabad tér. Persze ott a tenger, de az alföldi széles utcákhoz szokott szemnek mégiscsak szűkösek itt a mindennnapok!
És mire dél körül visszaértünk a térre, csodák csodája, nem volt sorban állás a bazilika előtt, egyszerűen csak besétáltunk és gyönyörködtünk...
Ezt a teret nevezte Napóleon a világ nappalijának. A tér északi és déli részén álló épületek a köztársaság magas rangú hivatalnokainak lakóhelyei voltak. Manapság divatos butikok, kávéházak találhatóak itt. Élő zenekarok játszanak szalonzenét és persze itt vannak a galambok is...
A bazilikától északra áll a 15. századi Torre dell'Orologio, működő óratorony. Két zöld, bronzból készült mór legény kongatja az egész órákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése