ősz

ősz

2011. december 28., szerda

Fenyvesi Félix Lajos: Betlehem



Végtelen csönd van, hallani.
A mindenség titkokkal telve.
Az idő orsójáról év-
milliók gombolyodnak le.
Fény-szalmát terítenek,
napsugárral kötnek párnát,
Mária ringatja
ma született Föld-fiát!

Ámulva nézik szikrázó csillagok,
leheletük meleg kalács.
Tejút-foltos nagykabátban
fölé hajol József, az ács.
És ajándékot is hoznak:
gyöngyöt, éneket, jégvirágot
Hold, Mars, Jupiter
a víg háromkirályok.

Üdvözlégy karácsony estén,
bolygónk iker-csillaga!
Igyekezz nőni, hogy ne legyen
az emberiség egymaga!

2011. december 26., hétfő

Karácsonyi elmélkedés


Krisztus betlehemi születését ünnepeljük, hogy elhihessük, isteni élet van bennünk. E néIkül az ünnep nélkül nem vennénk észre az isteni életet önmagunkban. Azt tartanánk éIetnek, ami kifelé látható: munkánkat, sikereinket és kudarcainkat, emberi kapcsolatainkat, az elismerést, figyelmet, szeretetet, mindennapi örömeinket és szenvedésünket. Elkerülné a figyelmünket, hogy maga Isten van bennünk. Sok-sok szimbólumra van szükség, hogy a tények hatalma ellenében higgyünk abban a titokban, hogy Isten belépett világunkba.

 Karácsonyfát állítunk, gyertyákat gyújtunk, karácsonyi énekeket éneklünk; mindezek képszerűen hirdetik Isten megtestesülésének titkát. Meghitt dallamaikkal megértetnek valamit abbóI, hogy világunk Isten eljövetelével megváltozott, és benne egy kicsit otthon érezhetjük magunkat. Amikor e dalokat énekeljük, új lehetőségeknek adunk teret önmagunkban: a szeretetnek, gyengédségnek, a rácsodálkozás képességének, a meghatódottságnak és az érzelmeknek. Megénekeljük a jászolban fekvő isteni Gyermeket, hogy kifejlődjenek bennünk a gyermek tulajdonságai: a nyitottság, az elevenség és őszinteség, az üdeség és romlatlanság.


Isten bennünk születik meg, amit Angelus Silesius e jól ismert szavakkal fejezett ki:
SzüIessen meg bár Krisztus ezerszer Betlehemben,
ha benned nem szüIetik meg, örökre elvesztéI. 
 
Hitvalló Maximosz hasonlóképpen fogalmaz:
Isten Igéje, mely egykor test szerint megszületett… 
szakadatlanul meg akar születni azok lelkében, akik vágynak rá'
 
Az a gondolat hogy Isten megszületik az emberben, végighúzódik a német misztikusok írásain.
Johannes Tauler szerint napjaink minden szenvedése csupán e születés vajúdási fájdalma a lelkünkben.
 
 C. G. Jung szerint Isten ilyen megszületése felé irányul az ember önmegvalósítási szándéka. Ha Isten megszületik bennünk, akkor az ember el tud szakadni kis énjétől és eljut tulajdonképpeni lényéhez, önmagához. Isten bennünk lakása nélkül nem juthatunk el ön-magunkhoz sem. Ám az ember ezt nem tudja saját eszközeivel előidézni. Isten műve az.
 
 
Benső csendünkben születik meg Isten a lélek legbelsejében, 
az értelem parányi szikráiban születik meg. 
Ahol a lélek a legtisztábbat, legnemesebbet és leggyengédebbet képes nyújtani, 
ott kell megtörténnie:
a mély hallgatásban,
ahová semmilyen teremtmény és semmilyen kép nem jutott be soha.

Megsejthetünk valamit e titokból, ha egyszer karácsonykor csendben leülünk a jászol elé és hagyjuk, hogy az hasson ránk. Ahová se a gondolataink, se a szándékaink nem jutnak el, ott van a jászol bennünk. Ott pihen az isteni Gyermek. Isten épp oly gyengéden, alig észrevehetően van bennem, mint ez a gyermek. Ha Isten gyermekként bennünk él, akkor a gyermek titkából valami belénk is áthatol. Csendesek, óvatosak és gyengédek leszünk. A gyermekben felfedezzük saját őszinte lényünket, és mély béke tölt el, ha a hallgatásban eggyé váltunk önmagunkkal.
Annak viszont mindig tudatában kell lennünk, hogy csak istálló vagyunk, amelyben Isten megszületik. Nem palota, mely kész Isten elszállásolására.
……….
 
Az ünnepnek kell rávilágítania arra, 
hogy Isten istállóban születik, 
jászolban nyugszik, ökörtől és szamártól körülvéve, 
és épp a pásztoroknak (lelkünk kevésbé előkelő részeinek)
kell eljönniük e gyermek imádására, 
míg legnemesebb részünk,az értelem 
mentegetőzve hátra marad: 
nincs hely a szálláson!
És szükségünk van az énekekre és gyertyákra,
hogy hinni tudjuk,
Isten születése új húrokat pendíthet meg bennünk. 
 
(Anselm Grün – Michael Reepen)

2011. december 22., csütörtök

Gyarmathy Irén: Jöjj el, Karácsony!


Hordozlak magamban egész évben,
sokszor rád gondoltam nyári éjben,
eszembe jutottál reggel, délben,
álmomban, ébren, nyárban és télben.

Néztelek kitágult gyermekszemmel,
hallgattam mit üzensz, figyelemmel,
siettem hozzád, mint kicsi diák,
ahányszor jöttél, szebb lett a világ.

Vártalak később, hogy felnőtt lettem,
s az ajándékot már magam vettem
kicsinek, nagynak, ifjúnak, vénnek:
szívemből tisztán szárnyalt az ének.

Várlak még ma is, karácsony, drága,
apró gyermekként a szemem tárva,
szívemből ma is szárnyal az ének,
tisztán ragyogsz, bár múljanak évek.

Szívemben voltál, szüless meg mára,
minden embernek karácsonyára,
s maradj velem, míg múlnak az évek:
Jöjj el, Karácsony! - úgy várlak, kérlek.

Dsida Jenő: Hideg téli est




Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok,
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.

S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövendő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?

2011. december 21., szerda

Kígyórétes



Hozzávalók: fél kg liszt, 25 dkg vaj vagy margarin, 1 tojás és 1 tojássárgája, 3 evőkanál cukor, 3 dkg élesztő, 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítése: Az élesztőt fél-egy dl langyos tejben kis cukorral, liszttel felfuttatjuk. Míg a kovász kel, addig a táblán elkészítjük a lisztet, elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojásokat, egy csipet sót, vaníliát és végül a kovászt.

Könnyedén összegyúrjuk, ha kemény 1-2 kanál tejföllel lágyíthatjuk. 4 cipóra osztjuk, s ezeket egyenként még kigyúrjuk. 1 órát pihen a táblán letakarva.

Cipónként 50x25 cm-s téglalapokat nyújtunk, közepére halmozzuk a tölteléket. A két szélt egyenletes távolságra bevagdaljuk és felváltva egymásra hajtogatjuk. Tojássárgával kenve, kicsit pihentetve, előmelegített sütőben sütjük.

Túrós töltelék: fél kg túró, 1 tojássárgája, 3 dkg vaj, 3 evőkanál porcukor, 1 evőkanál búzadara
Összedolgozzuk az anyagokat és végül 1 tojásfehérje habbá verve kerül hozzá, esetleg  mazsola.
Ez két rúdra elegendő töltelék.

Alma töltelék: kb 15 db almát megreszelünk és kicsavarunk, majd vajjal megpároljuk. Citromlével, fahéjjal és citromhéjjal ízesíthető. Ha túl lédús,  1-2 kanál zsemlemorzsát hozzákeverhetünk.
Szintén két rúdra elegendő töltelék.

A tésztát előző este is el lehet készíteni és hűtőben tárolni.


2011. december 19., hétfő

Udvaros Dorottya: Hóesés


Szerzők: Dés László, Bereményi Géza
Album címe: Átutazók

Vasárnap délután, nézd, mindent elborít az a hó,
mit vártunk lent a sár helyett
Megjött a hóesés, és aki égre néz,
a szemét nem tudja nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Eljött és vastagon kavarog

Vasárnap délután, és semmi lárma nincs,
csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen
S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem,
sár helyett nagyon kívánni hóesést

Hát megjött, gazdagon kavarog
Ez egyszer az, amit akarok
Végre az, az, amit akarok
Eljött és gazdagon kavarog

Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,
mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt
Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,
gyere, vágjunk neki

Vasárnap délután várost hódítani gyere el,
mert végre itt a hóesés
Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,
a szemünk nem tudjuk nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Eljött és gazdagon kavarog

2011. december 7., szerda

Pilinszky János adventi gondolata

Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk". Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk. (...)

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, - jól várakozik, s már várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

2011. december 4., vasárnap

Advent



Advent

meggyötörten állni
a decemberi
fagyos ködben

csodát várni
a csillagtalan
néma csöndben

titkot lesni
a lélek ablakára karcolt
jégvirágban

eltűnődni
zúzmarás hajnalok
szívet melengető homályában

próféciák nyomán
hitre cserélni
a kételyt

csillagjelet
látni a legsötétebb
éjben

és hinni

hinni
a szívekben születő
Fényben.

(Kovács András)

2011. december 2., péntek

A télnek közelgése

A tél pedig közeledik, nehéz megszokni a hideget. Íme egy vers, mit is gondolt erről egy kevéssé ismert költőnk, aki Erdély egyik legrégibb és legelőkelőbb családjának a tagja. A maga korában elegáns poétának nevezték könnyed hangú,választékos előadású versei miatt. (1742-1806)



Barcsay Ábrahám : A TÉLNEK KÖZELGÉSE



Északi szeleknek süvöltő zúgása,
Halovány erdőknek levele hullása
Jelentik, hogy nincs már ősznek maradása,
És hogy télre hajlik esztendő forgása.
…….
Az ősz búcsút vévén szőlőhelyeinkről,
Utolsó koszorút fon még kertjeinkről,
S nem lévén mit gyűjtsön meddő mezeinkről,
Könnyes szemmel indul puszta völgyeinkről.

A tél pedig ülvén jeges fellegekre,
Elébb birodalmát terjeszti hegyekre,
Onnét fagyott küldvén lapályos térekre,
Halált látszik hozni egész természetre.

E változás képe rövid életünknek,
Melyben végét érvén hanyatló őszünknek,
Hó fedi tetejét fonnyadott fejünknek,
S meghűl minden része aggott tetemünknek.

Alig emlékezünk tavasz rózsáiról
S múlt nyáron aratott mezők kalásziról,
Csak álmodunk éltünk legszebb napjairól,
Midőn csókot szedtünk Chloris ajakirul.

DE MELY KÍNOS ÁRNYÉK BÁGYASZTJA LELKEMET?
MÚLT IDŐ S JÖVENDŐK FÁRASZTJÁK ELMÉMET,
MERT HA MEGVIZSGÁLOM VALÓBAN SZÍVEMET,
CSAK A JELENVALÓ TÉSZI ÉLETEMET.