Téli táj vonatból

Brueghel egész éjszaka festett

Így marad minden az emlékezet

verőfénye sem tudja 

fölengesztelni többé a dérverte

sarjúrendeket sem az ágak 

merev-madárláb szigorát

Ezek a varjak

már föl sohasem repülnek a 

szakállas huzalokról

Egy elsuhanó peronon

még láttam a borostás képű

parasztok s a kubikgödör jegén a 

csicsonkázó gyermekek megfagyó

leheletét Aztán egy kéz - talán

a mesteré éppen - befüggönyözte

az ablakot

Kányádi Sándor verse

És egy Váczi Eszter dal, az Így utazom... szintén a vonatból kinézve...

Dsida Jenő: Hideg téli est

Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok,
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.

S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövendő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?

Udvaros Dorottya: Hóesés

Szerzők: Dés László, Bereményi Géza

Album címe: Átutazók

Vasárnap délután, nézd, mindent elborít az a hó,
mit vártunk lent a sár helyett
Megjött a hóesés, és aki égre néz,
a szemét nem tudja nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Eljött és vastagon kavarog

Vasárnap délután, és semmi lárma nincs,
csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen
S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem,
sár helyett nagyon kívánni hóesést

Hát megjött, gazdagon kavarog
Ez egyszer az, amit akarok
Végre az, az, amit akarok
Eljött és gazdagon kavarog

Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,
mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt
Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,
gyere, vágjunk neki

Vasárnap délután várost hódítani gyere el,
mert végre itt a hóesés
Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,
a szemünk nem tudjuk nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Eljött és gazdagon kavarog

A télnek közelgése

A tél pedig közeledik, nehéz megszokni a hideget. Íme egy vers, mit is gondolt erről egy kevéssé ismert költőnk, aki Erdély egyik legrégibb és legelőkelőbb családjának a tagja. A maga korában elegáns poétának nevezték könnyed hangú,választékos előadású versei miatt. (1742-1806)

Barcsay Ábrahám : A TÉLNEK KÖZELGÉSE

Északi szeleknek süvöltő zúgása,

Halovány erdőknek levele hullása

Jelentik, hogy nincs már ősznek maradása,

És hogy télre hajlik esztendő forgása.

…….

Az ősz búcsút vévén szőlőhelyeinkről,

Utolsó koszorút fon még kertjeinkről,

S nem lévén mit gyűjtsön meddő mezeinkről,

Könnyes szemmel indul puszta völgyeinkről.

A tél pedig ülvén jeges fellegekre,

Elébb birodalmát terjeszti hegyekre,

Onnét fagyott küldvén lapályos térekre,

Halált látszik hozni egész természetre.

E változás képe rövid életünknek,

Melyben végét érvén hanyatló őszünknek,

Hó fedi tetejét fonnyadott fejünknek,

S meghűl minden része aggott tetemünknek.

Alig emlékezünk tavasz rózsáiról

S múlt nyáron aratott mezők kalásziról,

Csak álmodunk éltünk legszebb napjairól,

Midőn csókot szedtünk Chloris ajakirul.

DE MELY KÍNOS ÁRNYÉK BÁGYASZTJA LELKEMET?

MÚLT IDŐ S JÖVENDŐK FÁRASZTJÁK ELMÉMET,

MERT HA MEGVIZSGÁLOM VALÓBAN SZÍVEMET,

CSAK A JELENVALÓ TÉSZI ÉLETEMET.