Lackfi János: Egy mondat az időről

Kecskemét, Ráday múzeum

Ahol idő van, ott idő van,

országútban és dűlőútban,

a pörgő kamionkerékben

idő dolgozik észrevétlen,

szekérkerékben, mint a küllő,

napsugárként szétkúszó hüllő,

a körközépről szerte terjed,

forróságában minden megerjed,

minden omlik és minden bomlik,

de zöld szökőkútként toronylik

a rothadásból a magasba

esőerdő, hórihorgas fa.

Léka vára, Ausztria

Idő úszik égre a fában,

s a más ritmusú borostyánban,

mely a fán kúszik rászívódva,

idő az időt szipolyozza,

egyik idő másikba ömlik

zsilipként, áradás özönlik,

időtől odvas falak alja,

rozsdavörösen ül vasakra,

zölden a szobrok horpaszára,

kéken hordókra nő szakálla,

bolyhosan sarkokban tenyészik,

megesz mindent, egésztől részig.

Kecskemét, Ráday múzeum

                                                                      

A szél röpítette magokban

sok lomha időbomba robban,

s a növény, mint egy gombafelleg,

a levegőben széjjelterped,

itt venyigeként hétrét görbed,

ott hangyahadként morzsát görget,

itt zizzen, mint a mohaszálak,

ott tölgyként mordul: totemállat.

Növekszik rákos daganatban,

ragacsos rügyben, mely kipattan,

megkel, felduzzad tészta-módra,

felgyűl, eső után a gomba,

spórányi volt még egy pár napja,

ma mint kertbe beesett labda.

Kecskemét, Ráday múzeum

Vekker van a kis csecsemőben,

mint éhség, ríkatja erősen,

s ha csikart hassal tekeregne,

idő altatja: tente, tente,

idő dolgozik kis, kövérkés

ujjában, mely talán böllérkést

forgat majd egy véres udvarban,

idő dolgozik az avarban,

az erezet csontkézzé szikkad,

a levélhús elporlad, itt hagy

pár csipke-vékony idő-fátylat,

melyen a talp zizegve járhat.

Németújvár (Güssing) Ausztria

                                                         

A fejjel lefelé megálló pudingban,

alvadó vérben, hűlő enyvben itt van,

a bőrösödő tejbegrízben,

a küllősödő téli vízben,

a hasasodó fellegekben

s a szétfoszlókban is szünetlen

olvad és alvad és kihamvad,

legbelül érlel forradalmat.

Fogakat sárgít türelemmel,

elvékonyul a kő s az ember,

hegyek talaja lemosódik,

a szikláig, a csupasz csontig,

a holtak csontját lecsupálja,

márványt koptat a lépők lába,

idő van minden pálya táján,

életfogytig börtönben, gályán.

Firenze, Santa Croce

Szemerkél, mint pernye az égből,

ha a felgyújtott könyvtár szétdől,

pilinkéz, mint olvadó lepke,

elillan, mint egy leheletke,

kopog, mint jég, dobol, mint zápor,

agyonver és csuromra ázol,

minden ruhádat átitatja,

tested elfoszlik, mint a vatta,

a bőröd membránját kikezdi,

látod megereszkedni, fityegni,

mint a falon az ős penészfolt,

                                                  

kezed fején kiüt a régvolt,

kigyomlálja minden hajszálad,

fehérre festi szempilládat,

minden szál szőrt, mint restaurátor,

vékony ecsettel ezüstre mázol,

nem rest, a levelekre sárga,

vörös pecsétjét rápingálja,

az alma, szilva, körte héját

vak írnokai teleróják

letapogatható jelekkel,

rothadással, mely mindent elnyel.

Németújvár (Güssing) Ausztria

Kvarckristályként a tücsök cirreg,

bútorban szuvak ketyerésznek,

gyíkok, pockok és békák torkán

lüktet az idő fürge tornán,

álmatlan éjszakán dühöng és

mindent felfal a dobdübörgés,

a dobhártyánkat kalapálva

velőig hat, ütemes lárma,

atomokat hallunk forogni,

a tengelyükön csikorogni,

bolygópályák idő-görbéje

kocsonyásodik rá az égre,

minden fűszálban, minden sejtben

egy időzítő ketyeg rejtve,

minden létezők voltba veszve

járnak át a vanból a leszbe,

elnyeli őket „nincs” vagy „volna” –

zörög az Isten órásboltja.

Léka, Ausztria

Lackfi János ezen versével 2011-ben a Salvatore Quasimodo nemzetközi Költőverseny különdíját nyerte el.

Nem véletlenül juthat eszünkbe Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse! 

 

Kapolcson élőben is meghallgathattuk ...

Parti Nagy Lajos: Csigabú

A bánatot, mit tán ma érez,
mint brummogó, halk őszi hangot,
idomítgassa a kezéhez,
gyúrjon belőle kis harangot,
csigát, lovat, s ne kérje számon,
a búanyag rém furcsa jószág,
egy formátlan szomorúságon
cseppet sem segít a valóság.
De hogyha átöleli szépen,
megdédelgeti az ölében,
s csinál a búból búbabát,
tükörbe néz a hülye bánat,
s mert a bánat egy hiú állat,
elvigyorogja tán magát.


Parti Nagy Lajos és Presser Gábor tavaly adott ki közös lemezt.

Téli táj vonatból

Brueghel egész éjszaka festett

Így marad minden az emlékezet

verőfénye sem tudja 

fölengesztelni többé a dérverte

sarjúrendeket sem az ágak 

merev-madárláb szigorát

Ezek a varjak

már föl sohasem repülnek a 

szakállas huzalokról

Egy elsuhanó peronon

még láttam a borostás képű

parasztok s a kubikgödör jegén a 

csicsonkázó gyermekek megfagyó

leheletét Aztán egy kéz - talán

a mesteré éppen - befüggönyözte

az ablakot

Kányádi Sándor verse

És egy Váczi Eszter dal, az Így utazom... szintén a vonatból kinézve...

Pilinszky János: Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól

a fa az űrbe szimatol,

a csend törékeny és üres, 

a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szíved,

az út lapulva elsiet,

a rózsatő is ideges,

mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon

készülődik a fájdalom.

Koraőszi hangulat

Fecske Csaba

Mint tisztáson az őz

Mint tisztáson az őz

szalad át rajtunk

az idő     nyomában

emlék és fájdalom

leszivárog lassan a mélybe

romolhatatlan

a romlandó helyébe

Arthur Rimbaud: Élmény

Kék nyári alkonyon a szűk csapásokon

szúrós rozsok között járok, majd zsenge fűben,

megérzem, álmodón, harmatját lábomon,

s hagyom, szabad fejem a szél fürössze hűsen.

Semmit nem gondolok s a számon némaság.

De nagy-nagy szerelem borul szivemre tágan,

s a természeten át megyek tovább, tovább,

cigánymód - s boldogan, akár egy nő nyomában.

(Rónay György)

Ez a Sanguisorba faj (vérfű) az őrségi zöld mezőkön nő

Melyik nyelven a szebb?

Én együtt szeretem olvasni...

Sensation

Par les soirs bleus d'été, j'irai dans les sentiers,

Picoté par les blés, fouler l'herbe menu:

Reveur, j'en sentirai la fraicheur a mes pieds.

Je laisserai le vent baigner ma tete nue.

Je ne parlerai pas, je ne penserai rien:

Mais l'amour infini me montera dans l'ame,

Et j'irai loin, bien loin, comme un bohémien,

Par la Nature, - heureux comme avec une femme.

Buda Ferenc

A lányom jóvoltából részt vehettem egy városi versünnepen, ahol a gyerekeket köszöntő díszvendég Buda Ferenc Kossuth-díjas költő arról beszélt, hogy amikor mintegy ezer évvel ezelőtt ide érkeztünk a Kárpát-medencébe nagyon jól elkülöníthetők voltunk az itt élőktől külsőnk alapján: manapság már szinte olyanok vagyunk, mint bármely szomszédos ország lakói. Ami megkülönböztet bennünket: az a csodálatosan szép magyar nyelvünk és a dalaink: vigyázzunk rájuk és ápoljuk őket gondosan!

Talán kevesen ismerik a 75 éves költőt, aki Debrecenben született, de a 60-s évektől Kecskeméten illetve a környékén él (jelenleg Tiszakécskén).
Érdemes keresgetni és olvasgatni a verseit!

Isten szalmaszálán

Gömbölyű szivárvány

egykoron valék - 

Isten szalmaszálán

rezgő buborék.

 Majd a földre hulltam

fénylő mag gyanánt,
látni úgy tanultam
tőled, földanyánk.

Mégis: egyre marnak
ordas kételyek:
ápol s eltakar? vagy
élve eltemet?

Tán ha egyszer
- nemsokára? -
én következem,
elmúlásom ára majd a
folytatás leszen.

Gömbre írt szivárvány -

egykor az valék: 

   Isten szalmaszálán

                                                                      szappanbuborék.

Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek! 

[IDŐ]

I.

Rügyfakadástól
átnyilallik életünk
hószakadásig.

II.

Irgalom nélkül
leng az inga szüntelen
oda és vissza.

III.

Idő sodrában
perc-halak iramlanak -
hálóm - se horgom.

Anyáknapra

Kosztolányi Dezső verse

ANYUSKA RÉGI KÉPE

Jaj, de édes.

Itt oly fiatal még. Tizenhat éves.

Mellén egy nagy elefántcsont kereszt.

De dús, komoly haján, bársonyruháján

titkos jövendők szenvedése rezg.

Keze ölében álmodozva nyugszik

karperecek, gyűrűk súlya alatt

és könnyen az asztalra könyökölve,

feje előre billen hallgatag.

Oly idegen így. Olyan ismeretlen.

Tündéri ábrándok menyasszonya.

Csak a szeme nevet rám ismerősen,

két mélabús, merengő viola.

Csak kék szemében ismerek magamra,

mely eljövendő álmoktól homályos

s rettegve a bús végtelenbe réved.

A lelkem már körötte szálldos.

Csodás tavasz

boglárkacserje

Kerék Imre

SÁRGA CÉGÉREIKET KITŰZIK

vérszilva - Prunus cerasifera

Fagypáncélját levetve csörgedez

a hegyi patak tovakanyarodva.

Bükkösökben, fenyvesek alján

lilásrózsaszín virágát kibontja

örvösgalamb pár

a fűszerillatú farkasboroszlán,

varázs vesszeje zöld szélben ragyog.

Feslik a liliomfa. Keltike,

martilapu köszönti a napot.

flox

Éger-és kőrisligetek suhognak.

A mogyoróbokrok libegő, sárga

cégéreiket kitűzik a hegy

lábánál. Vén füzike barkája

vadméh japán cseresznye virágán

kidugja fejét, akárha ezernyi

pelyhes madárcsibe csipogna

gallyukon. A Tölgyes-mocsár fölött

tovasuhan már az első szalonka.

pávaszemes lepke mahónia virágon

Citromsármányok és fülemülék

csőrén gyöngyöző, harsány ének árad.

S hallod? A tavasz fölzengeti minden

regiszterét a Nagy Színorgiának.

almafa virág

Nagycsütörtökön, Dsida Jenő verse

Az utolsó vacsora emlékére szentelt nap, az Eucharisztia alapítása, s megemlékezés arról, hogy Jézus megmosta a tanítványok lábát.

"Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik:

Vegyétek, ez az én testem.

Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik.

Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt:

Ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak."

Márk, 14, 22-24

A nagycsütörtöki mise alatt elhallgatnak a harangok és csengettyűk, az orgona, s kezdetét veszi a gyász.

Eucharisztia  -  Oltáriszentség

Jézus a kenyér és bor színe alatt mint Isten és ember valósággal jelen van. Az Oltáriszentség a keresztfán végbevitt áldozat megújítása és folytatása.

Dsida Jenő

NAGYCSÜTÖRTÖKÖN

A szél suhogva borzong
az olajfa lombokon.

A kanyargós úton, által az erdőn
tömöttsorú fáklyások jönnek.

Testemet ételül adtam,
véremet italul adtam,
könnyel mostam meg lábaitokat;
Mégis egyedül maradtam.

Hajnal-derengés borzong
a sötét lombokon.
Judás után, által az erdőn
sátánarcú fáklyások jönnek.

Testvéreim, tanítványaim!
Égignyúló kemény kereszten

holnap megölnek engem!

És ti alusztok, mélyen alusztok!

Dsida Jenő (1907-1938) erdélyi költő, a 20. századi magyar költészet méltatlanul elfeledett alakja. 31 éves korában halt meg." Költői kiteljesedésére mindössze tíz esztendőre futotta életéből, műve azonban nem maradt torzóban. Amit az ifjúság életörömben, szerelemben, játékosságban felkínálhat, s amit a gyilkos kór - szervi szívbaja - felfokozhat érzésekben: szenvedélyes magányűzésben és társkeresésben, ... az mind lírává párolódott költészetében, drámai erővel töltve meg verseit."

Dsida Jenő kiadatlan verse

Veronika  -  lelkek

Veronika volt,

aki a gyűlölettől holtra sebzett,

vérverejtékes, torzult Jézus-arcra

ráborította selymes keszkenőjét -

és sírva borult le a szent rögökre.

      Ez a véres arc megmaradt örökre

      Beleivódott rostjai közé

a fehér keszkenőnek,

bús lelkébe a nőnek,

a halállal-tusakodó vonásai

békét csókolnak szerte a világnak.

      S bár a századok vasfoga

a kendőbe harap,

bár szétfoszlik és millióra bomlik,

de szelek szárnyán mindenhova eljut

és mindenkinek jut egy kis darab.

      Áldott, ó, áldott,

ki életútját sírva, küzdve rója

és megérti, hogy ez a keszkenő-hordás,

e drága foszlány örök megőrzése

a Veronika lelkek missziója.

     Nem  győz  a bánat, nem öl meg a harc,

ha tiszta lelkek hókeszkenőjéről

biztat, int felém ez a Krisztus-arc!

Szatmár, 1925. december 24.

A verset ezen a napon írta be a költő az édesanyjánál varrni tanuló Papp Veronika emlékkönyvébe.

Japán cseresznye

Cerasus serrulata
A termesztett cseresznyétől eltérően levelei hosszan kihegyezettek és élesen fűrészes fogazatúak. Virága fehér vagy rózsaszín, egynemű vagy telt. Virágainak szaporítószervei csökevényesek, emiatt belőlük gyümölcs nem képződik. A japánok fogyasztják a cseresznyevirágot, méghozzá a virágot kocsányostól besózzák és elteszik télire, majd a kívánt mennyiséget kiveszik, leöntik forró vízzel, és az így keletkező kellemes levet italnak használják. (Surányi Dezső: Lyra florae)

Budán a Kertészeti Egyetem Villányi úti arborétumában gyönyörködhetünk a virágzó fákban!

Japán költők versei és gyönyörű rózsaszín cseresznyevirágok...

FUDZSIWARA NÓ IETAKA

HA MÁSTÓL HALLOD...

Ha mástól hallod,

cseresznye szirma mily szép:

ez még nem elég!

A szemeddel kell látnod

az új tavasz köntösét.

EIFUKU: FÉNYHALÁL

Cseresznyeszirmon

nyugvó napnak sugara

megrebben röpkén,

majd mielőtt felfognám,

elpusztul az alkonyfény.

UKON:  
MÚLÓ ÉLETEK

Életek múlnak,

de van, ami megmarad.

Cseresznyevirág.

ISSZA:  CSERESZNYEVIRÁG

Cseresznyevirág

alatt nem idegen már,

aki oda áll.

Kék tavasz

LIU SEN-HSZÜ 
kínai költő verse

Az út fehér bárányfelhőkbe ér,

kékebb tavasz van, mint a kék patak.

A szél virágot hajt s a csöndes ér

ringatja illat-ágyán álmatag.

Kapum a hegy lábára nyíl alant,

kunyhóm előtt pár árnyas fűz is áll

s ruhám ujjára délbe lágy aranyt 

szitál.

ford. Kosztolányi Dezső

Tavaszi ujjongás

Dsida Jenő verse

Tarka virágnak

Illata kábít, -

Édes a méz mit

Kelyhe kinál;

Lebben a lepke,

Röppen a méh -

Sok kicsi vándor

Kedvese ajkán

Csókra talál.

Nincs ma halál,

Él ma a földön

Mit csak az Isten

Élni teremtett; -

Harsog a himnusz,

Hangos a táj! - 

Semmi se fáj,

Minden örömre,

Tűzlobogásra

Szítja a lelket..

Újra születtünk

Zöld lobogóval

Lepkefogóval

Táncra megint!

Csókot a földnek,

Csókot a fának,

Csókot a rügynek,

Mert a hatalmas

Égi jövendő

Hírnöke mind!

Hallja, mi szépen

Csendül a nóta,

Csörtet a csermely,

Csattan a csók!

Messze az erdő

Lombjai közt a 

Nyár keze int! -

Hirdeti minden,

Hirdetem én is,

Itt a tavasz!

A csillagászati tavasz

Kerék Imre

Tavaszi alkaikumok

Fagypáncélját levetve csobog, csereg

az Ikva szűk medrében, ikrásodó

hókupacok alól a hóvi-

rág süvegét emelinti fénybe.

Az Ikva a Soproni-hegységben eredő
kb 50 km hosszú patak, mely Sopronon
is átfolyik.

Farkasboroszlán fűszeres illata

terjeng a könnyű szélben, a bükkösök,

lúcfenyvesek alján virítva

hívogat arra bolyongó vándort.

A farkasboroszlán védett lombhullató félcserje,
illatos lilás virágai kora tavasszal nyílnak.
A Tiszakürti Arborétumban megtekinthető.

A nyitnikék már csenditi hangjait.

Virágcégéreit mogyoróbokor

sietve gallyain kitűzi.

Barkája bomlik a kecskefűznek.

 

 A Pinty-mocsár vizéből a napra ki-

evickélnek lomhán a vörös hasú

unkák, ásóbékák, varangyok

felmelegedni a langy időben.

Törékeny gyík surran kavicsok között.

Kékeslilás tollú szalakóta száll

egy csúcsaszáradt vén akácra,

"kra-kra-kra-kra" - csörög és rikácsol.

Sok érdekesség olvasható a szalakótákról 
itt.http://www.mme-koka.hu/vedelmi.html

Tavasz

Pálforduló, Szent Pál apostol megtérésének ünnepe

Pál Tarzuszban született (valahol Szíria és Kisázsia között) zsidó családból, ahol a zsidó Saul és a római Pál nevet is megkapta. Gondolkodása, felfogása tipikusan zsidó, s tudatosan annak szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott. Elkeseredetten üldözte a keresztényeket, részt vett István, az első vértanú megkövezésében is.

A fordulat életében a damaszkuszi úton következett be (ApCsel 9,1):

„Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott s hallotta , hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Jézus vagyok, akit üldözöl. De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned”..

Ettől kezdve (36-37 körül történt) Krisztus szolgálatára szentelte életét. A népek apostolának nevezik, hiszen fő feladatának a pogányok megtérítését tartotta. Útjai során 13 levelet írt, melyek részei az Újszövetségnek.

67 körül a Rómából Ostiába vezető út 3. mérföldköve mellett végezték ki. A legenda szerint, ahol a feje földre hullt 3 forrás fakadt, s ma itt 3 templom található.

A Via Ostiensen 388-ban Szent Pál sírja fölé gyönyörű templom épült, ami azonban 1823-ban leégett, de az eredeti tervek alapján újjáépítették, s a Szent Pál bazilika ma Róma talán legékesebb belsejű bazilikája.

A bazilikáról még több fotó itt látható.

És végül íme egy részlet az egyik leveléből:

„Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem ami mögöttem van és nekilendülök annak, ami előttem van. /Fil 3,12-13/

Az  ő nevéhez is kapcsolódik természetesen népi időjóslás, ezt már a Pálforduló elnevezésből is gondolhatjuk: szép derült idő ezen a napon hosszan tartó hideget jelez, míg a kemény téli hideg az idő enyhülését jósolja.