ősz

ősz

2015. január 6., kedd

Vízkereszt




Jézus vízzel való megkereszteléséről emlékezünk meg.
Régi szokás szerint e napon vizet szentelnek és házszentelést tartanak.
20+G+M+B+15
A fenti jelet írják krétával az ajtó fölé idén.
E nap görög elnevezése – epifánia – (megnyilatkozás) a napkeleti bölcsek által képviselt pogányok előtti megnyilatkozását jelenti Jézusnak.


Ugyanis ez a nap a napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért és Boldizsár emlékezete is. A napkeleti bölcsek, mágusok, olyan személyek, akik járatosak voltak csillagjóslásban, csillagászatban. Napkeletről jöttek, ez jelenti a Jordántól keletre elterülő területeket egészen Mezopotámiáig. Nem tudjuk sem a számuk, sem a nevük. A 3 ajándékból következtetnek arra, hogy hárman lehettek A 3 ajándék szent Ireneus magyarázata szerint a következőt jelenti: az arany szól a királynak, a tömjén mint istennek és a mirha a keresztfán szenvedő embernek.
tél

Kerék Imre verse a telet és gyerekkorom varázsát álmodja ide.

 HÁROMKIRÁLYOK

Süvegükön koronányi hóval
megjönnek megint a háromkirályok.
Tömjén, arany, mirrha helyett
almát hoznak, gyönge dióskalácsot,
malacölő reggelek örömét, fák
hókabátjára varjúgombokat.
Virágba szökkent dallamok ingnak,
furulya szól a mennyezet alatt,
s öreg fenyők gyantaillatú csöndje,
száncsengők hajnali zenebonája
röpít a hátán, mintha meseszőnyeg
gyerekkorom fényévnyi távolába.

 József Attila mindenki által ismert megzenésített versét a Kormorán együttes énekli.




Ilyenkor ér véget a karácsonyi ünnepkör, leszedik a karácsonyfát, és kezdetét veszi a farsang. Lehet tervezni barátok, rokonok látogatását, színházi programokat, koncerteket…..

Olvasnivalónak pedig ajánlom e nap kapcsán:

Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok  című darabját, amit 1601-ben Vízkereszt napján mutattak be I. Erzsébet s udvara előtt. Ekkor érte el csúcsát a karácsonyi mulatozás, ugyanis ide mentették át a pogány Saturnalia (téli napforduló) megünneplését.