Buda Ferenc

A lányom jóvoltából részt vehettem egy városi versünnepen, ahol a gyerekeket köszöntő díszvendég Buda Ferenc Kossuth-díjas költő arról beszélt, hogy amikor mintegy ezer évvel ezelőtt ide érkeztünk a Kárpát-medencébe nagyon jól elkülöníthetők voltunk az itt élőktől külsőnk alapján: manapság már szinte olyanok vagyunk, mint bármely szomszédos ország lakói. Ami megkülönböztet bennünket: az a csodálatosan szép magyar nyelvünk és a dalaink: vigyázzunk rájuk és ápoljuk őket gondosan!

Talán kevesen ismerik a 75 éves költőt, aki Debrecenben született, de a 60-s évektől Kecskeméten illetve a környékén él (jelenleg Tiszakécskén).
Érdemes keresgetni és olvasgatni a verseit!

Isten szalmaszálán

Gömbölyű szivárvány

egykoron valék - 

Isten szalmaszálán

rezgő buborék.

 Majd a földre hulltam

fénylő mag gyanánt,
látni úgy tanultam
tőled, földanyánk.

Mégis: egyre marnak
ordas kételyek:
ápol s eltakar? vagy
élve eltemet?

Tán ha egyszer
- nemsokára? -
én következem,
elmúlásom ára majd a
folytatás leszen.

Gömbre írt szivárvány -

egykor az valék: 

   Isten szalmaszálán

                                                                      szappanbuborék.

Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek! 

[IDŐ]

I.

Rügyfakadástól
átnyilallik életünk
hószakadásig.

II.

Irgalom nélkül
leng az inga szüntelen
oda és vissza.

III.

Idő sodrában
perc-halak iramlanak -
hálóm - se horgom.