ősz

ősz

2012. június 7., csütörtök

Holló + kő = Hollókő



Az M3-ról Hatvannál északi irányba, azaz Salgótarján felé fordulva az időnként négysávosra bővülő 21-s főúton visz az út, melyről Pásztónál kell letérni. Innen szép erdei út kanyarog a Cserhát keleti lankáin Hollókő felé. A  névadó holló szobra jelzi  a falu felé a lefordulót. 

Miért holló és miért kő? A válasz egy régi legenda:

"A vár keletkezésének eredetmondája szerint ugyanis élt valaha a környéken egy András nevű nagyúr, a híres Kacsics-família egyik tagja. András egyszer elrabolta valamelyik szomszéd földbirtokos szépséges feleségét, és az akkor épülő vár egyik szobájába záratta. A kőművesek még dolgoztak a az erődítményen, s napközben mindig fel is rakták az asszony börtönének falait, – a kövek azonban mindig eltűntek reggelre. A szépasszonynak ugyanis volt egy boszorkány dajkája, aki szövetségre lépett a sátánnal. Közbenjárására az ördögfiókák éjjelente holló képében elhordták az építőköveket, s tették ezt mindaddig, amíg az asszony ki nem szabadult. A mese szerint az ördögökről, azaz hollókról kapta nevét a falu és a vár."

(Az idézet Hollókő honlapján olvasható, innen könnyen elérhető.)

Beérkezvén a faluba, az út a parkoló felé kanyarog, mely tágas és fizetős (600 Ft), de a parkolójegyen kedvezményes belépők vannak (pl a várba). Sajnos ottjártunkkor a parkoló kissé gondozatlan és szemetes volt...


Innen kb 10-15 perces sétával lehet feljutni a 363 m magas andezit vulkáni tevékenységből származó Szárhegyre épült várhoz. (A kényelmesebbek "kisvonattal" is mehetnek!) Az út egy geológiai tanösvény is, a Cserhát felszíni formáinak kialakulását mutatják be a kissé megrongálódott táblák.




Fent gyönyörű tájképi panoráma és a vár fogadja a turistákat. Aki ráér, keressen szép kilátóhelyet a hegytetőn és gyönyörködjön a Cserhát erdő borította lankáiban, melyhez szépen illeszkedik az 1966-1996 között restaurált vár kőfala. A levegőből nézve a vár olyan mint egy csigaház, melynek központja az ötszögletű öregtorony.











A várba belépőt kell venni, szabadon bejárható. Nagyon szépen és igényesen építették újjá, tiszta, gondozott a belső rész. Kisebb kiállítások, pl panoptikum, vármakettek, képek a Képes Krónikából találhatók bent. 




A vár a 13. században épült, nem fűződik hozzá különös esemény, a török többször elfoglalta, de végül I. Lipót parancsára romboltatták le 1711-ben.




A várból lefelé északi irányban egy másik ösvény az ófaluba vezet. Ez egy biológiai tanösvénybe csatlakozik, mely a várat járja körül.




A várról részletesebben annak honlapján www.hollokoivar.hu lehet olvasni.



5 megjegyzés:

  1. Szép ez a hely,
    a linket is külön köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes a környéken is barangolni, még mutatok szép helyeket!

      Törlés
  2. Már régen vártam a bejegyzésed! Nem csalódtam, mert nagyon szép. A levendulák is csodálatosak. Nagymami

    VálaszTörlés