ősz

ősz

2011. május 24., kedd

Budán nosztalgiáztunk...

Az egyetemi éveinket a 80-s években Budán töltöttük. Vasárnap egy verseny kapcsán a Műegyetemre kellett mennünk, így kihasználtuk a szabad délutánt és bejártuk a régi ismerős helyeket.



Először a Műegyetemen voltunk, végre a gyerekek is láthattak belülről egy igazi egyetemet, a hatalmas lépcsőket. előadótermeket... Én nem tanulni jártam ide, hanem a Szkéné Színházba vagy az egyetem Szimfonikus Zenekarának koncertjeire jártunk gyakorta.


Azután megnéztük a Bartók Béla utat, örömmel láttam, hogy milyen sok házat felújítottak mostanában, illetve a Bertalan Lajos utcai kereszteződésben kis sétáló részt alakítottak ki szökőkúttal, padokkal. Le is telepedtünk itt a szinte nyári melegben a Hadik Kávéház előtti teraszra és a gyerekek mindenképpen szerettek volna inni egy csokoládés és erdei gyümölcsös shake-et, így volt időnk nézelődni a szép környezetben. Egy utcával arrébb található  a KisRabló Étterem, ahol annak idején lehetett kajajeggyel fizetni, még mindig megvan, csak meglehetősen drága.

A Móricz Zsigmond körtér is átalakult azóta, de a két ABC még mindig megvan a sarkon. A Villányi úton továbbhaladva láttuk, hogy a  Szent Imre templomon  sajnos látszódik az idő nyoma, csakúgy, mint a Kertészeti Egyetem épületein, a G épületre alig lehet ráismerni, szinte romos kívülről. Egészen meglepődtünk, hogy az arborétum mennyire elhanyagolt, sok helyen térdig ér a fű, a virágágyások gyomosak. Az A épület melletti sziklakertet most újítják fel, itt lehet látni szép sziklakerti évelőket.

Centaurea dealbata, szürkés imola
óriás díszhagymák a bazsarózsák előtt
különböző színű tűzeső fajták  (Heuchera)

A K épület mögött tábla hirdeti a biokertet, de sajnos a gaz között alig lehet megtalálni a kultúrnövényeket. Nincsenek már diákok, akik kiszedjék a gyomot? Viszont találtunk vadkacsákat és a kis tóban tündérrózsákat!

Egyáltalán nem féltek!

A 27-s busz vonalát követve felautóztunk a Citadellához, útközben láttuk a kollégium felújított épületét és meglepődve láttuk, hogy a menza helyén most könyvtár van. Megtaláltuk a Trio presszót, Fizika tanszéket és a Búsuló Juhász éttermet is. Fent  fizetni kellett a parkolásért, de megérte, mert gyönyörű panoráma tárult elénk!






2 megjegyzés: