ősz

ősz

2012. október 28., vasárnap

Őszi séta az alcsúti arborétumban


Mindegy, melyik oldalon nézünk ki az ablakon, mindkét irányban a kertre látunk!
És hogy miért? Sajnos csak ennyi maradt a magyar klasszicista kastély építészet egyik gyöngyszeméből.


Ilyen volt és ilyen lett


Október utolsó  napos hétvégéjén sétáltunk a Budapesttől kb 30km-re nyugatra fekvő alcsúti arborétumban. Ha az M1-ről délnek fordulunk Bicskénél alig 10 perc alatt ott lehet lenni. Felcsúton haladtunk át először, itt található a Puskás Ferenc Sportakadémia hatalmas komplexuma és focipályái. Alcsútdoboz pár kilométer csak innen. Ha már itt járunk, emlékezzünk meg a magyar természetfilm gyártás nagy alakjáról, Homoki Nagy Istvánról is, aki itt lakott az 1960-s évektől haláláig. (Gyöngyvirágtól lombhullásig, Cimborák, stb)


Az alcsúti arborétum valójában József nádor (1776-1847) 1820-s években klasszicista stílusban épült kastélyának angol parkja. Kortársai szerint a nádor volt a legmagyarabb Habsburg, mint Magyarország császári helytartója a reformkori törekvések híve és támogatója volt.


A Pollack Mihály tervezte egyemeletes, portikuszos, négy jón oszlopos főhomlokzatú U alakú kastélyépületből mára már csak a főhomlokzat maradt meg. Bár túlélte a háborút és az orosz megszállást, feltehetően gyújtogatás okozta azt a tűzvészt, amely jelentős károkat okozott benne és ezután hagyták tönkremenni. (1944-ben a nádor leszármazottai a front elől menekülve semmit nem vittek magukkal, tehát elképzelhető, hogy mennyi érték ment itt kárba.)


József nádor a kastély köré csodás angol parkot terveztetett a schönbrunni kertépítő Tost Károllyal, mintegy 300 új fajt honosítva meg. A kertnek sok híres látogatója és csodálója volt, többek köt Jókai és Vajda János is megörökítette írásaiban. Az uradalom gazdálkodása is példaértékű módon folyt.








Bár a kastély elpusztult, a kert számos épülete megmaradt, melyek mint műromok teszik romantikussá az arborétumi sétát. Ezek közül a leglátványosabb  a Stornó Ferenc tervei alapján 1880-ban épült neogótikus kastélykápolna, valamint az oroszlános kút, a babaház, a gloriett, .... A majd 50 ha-s park kb 540 fajból álló fás gyűjteményének legidősebb példányai közt találhatók a platánok, mocsárciprusok a hatalmas légzőgyökerekkel, különleges a 24 törzset nevelő óriás tuja, a zuhatagos bükk, a 7 törzsű török mogyoró, stb




Őszi ciklámen virágzás









Tavasszal a hóvirágmező, júniusban a szentjánosbogarak esti tánca, ősszel a lombszíneződés teszi különlegessé a parkot. De emellett ezernyi szépséget talál még a figyelmes látogató a tavak, szigetek, hidak, kacsák mellett sétálva.







Az arborétum mellett parkoló van, a bejáratnál pedig mosdó, bent a parkban már nincs más információs pont. A belépőhöz lehet kérni térképet a kertről.
Az arborétumi belépővel (családi belépő ára 1800 Ft) kedvezményesen lehet enni a parkoló mellett lévő Puskás  Sport Hotel éttermében. Szerencsénk volt, mert a szép őszi időben a parkban lévő kis tavacska szigetén gyönyörű környezetben tudtunk még ebédelni. Az étel finom volt, a kiszolgálás pedig gyors és udvarias.


www.alcsuti-arboretum.hu

http://magyarbarangolo.blogspot.hu/2011/03/alcsutdoboz.html



2012. október 7., vasárnap

Gyorsan finomat - Morzsás linzer szilvával

Szeretjük az édességet, különösen ami otthon készül. Általában kevés időm marad főzőcskézni (és nem is annyira szeretek), ezért tetszett meg ez a recept, amit a kolléganőmtől kaptam. Persze átalakult készítés közben, de ez gyakran megesik velem!


A tészta villámgyors: 7 dl finomliszt (kb 42 dkg), 1 dl cukor (10 dkg), 1 csomag vaníliás cukor, csipet só, fél csomag sütőpor, 20 dkg vaj (következőleg lehet, hogy margarinnal készítem, mert kicsit sok így a vaj íz, de ez ízlés kérdése).
A hozzávalókat egy nagy tálban összemorzsoljuk és kicsit több mint felét egy tepsibe szórjuk (sütőpapírral kibélelt), erre jön a töltelék majd a maradék morzsa. Nincs tészta nyújtás, hűtőben pihentetés!!

A töltelék bármi lehet (túrós, almás stb), én most kb 60 dkg szilvából készítettem, melyet apróra vágtam és összekevertem kevés fahéjjal, 10 dkg cukorral és kb 1,5 - 2 dl házi birsalma lekvárral. Ez utóbbi nagyon finom együtt a szilvával!

Sütés: előmelegített sütőben, nagy lángon, kb 220 fokon 25-30 percig.

Langyosan igazán finom, a vanília mártás nagyon illik hozzá! Dr Oetkeres 3 perces hidegen felverhető gyors öntet készült hozzá.

2012. szeptember 9., vasárnap

Lovasi és a Véletlen

Kapolcsi hangulat 

 esti koncert a Kaláka versudvarban, melynek házigazdája Lackfi János volt




Keveset játszanak együtt a zenekar tagok, mivel többnyire más együttesben is érdekeltek (Csík zenekar, Péterfy Bori és a Love Band, stb), de Kapolcson az egyik legjobb koncert az övék volt. Többnyire Lackfi János szövegére írt dalok szólaltak meg.


És egy gyorsabb szám...





2012. augusztus 19., vasárnap

Lackfi János: Egy mondat az időről

Kecskemét, Ráday múzeum


Ahol idő van, ott idő van,
országútban és dűlőútban,
a pörgő kamionkerékben
idő dolgozik észrevétlen,
szekérkerékben, mint a küllő,
napsugárként szétkúszó hüllő,
a körközépről szerte terjed,
forróságában minden megerjed,
minden omlik és minden bomlik,
de zöld szökőkútként toronylik
a rothadásból a magasba
esőerdő, hórihorgas fa.
Léka vára, Ausztria


Idő úszik égre a fában,
s a más ritmusú borostyánban,
mely a fán kúszik rászívódva,
idő az időt szipolyozza,
egyik idő másikba ömlik
zsilipként, áradás özönlik,
időtől odvas falak alja,
rozsdavörösen ül vasakra,
zölden a szobrok horpaszára,
kéken hordókra nő szakálla,
bolyhosan sarkokban tenyészik,
megesz mindent, egésztől részig.


Kecskemét, Ráday múzeum
                                                                      
A szél röpítette magokban
sok lomha időbomba robban,
s a növény, mint egy gombafelleg,
a levegőben széjjelterped,
itt venyigeként hétrét görbed,
ott hangyahadként morzsát görget,
itt zizzen, mint a mohaszálak,
ott tölgyként mordul: totemállat.
Növekszik rákos daganatban,
ragacsos rügyben, mely kipattan,
megkel, felduzzad tészta-módra,
felgyűl, eső után a gomba,
spórányi volt még egy pár napja,
ma mint kertbe beesett labda.

Kecskemét, Ráday múzeum


Vekker van a kis csecsemőben,
mint éhség, ríkatja erősen,
s ha csikart hassal tekeregne,
idő altatja: tente, tente,
idő dolgozik kis, kövérkés
ujjában, mely talán böllérkést
forgat majd egy véres udvarban,
idő dolgozik az avarban,
az erezet csontkézzé szikkad,
a levélhús elporlad, itt hagy
pár csipke-vékony idő-fátylat,
melyen a talp zizegve járhat.

Németújvár (Güssing) Ausztria

                                                         
A fejjel lefelé megálló pudingban,
alvadó vérben, hűlő enyvben itt van,
a bőrösödő tejbegrízben,
a küllősödő téli vízben,
a hasasodó fellegekben
s a szétfoszlókban is szünetlen
olvad és alvad és kihamvad,
legbelül érlel forradalmat.
Fogakat sárgít türelemmel,
elvékonyul a kő s az ember,
hegyek talaja lemosódik,
a szikláig, a csupasz csontig,
a holtak csontját lecsupálja,
márványt koptat a lépők lába,
idő van minden pálya táján,
életfogytig börtönben, gályán.

Firenze, Santa Croce


Szemerkél, mint pernye az égből,
ha a felgyújtott könyvtár szétdől,
pilinkéz, mint olvadó lepke,
elillan, mint egy leheletke,
kopog, mint jég, dobol, mint zápor,
agyonver és csuromra ázol,
minden ruhádat átitatja,
tested elfoszlik, mint a vatta,
a bőröd membránját kikezdi,
látod megereszkedni, fityegni,
mint a falon az ős penészfolt,
                                                  
kezed fején kiüt a régvolt,
kigyomlálja minden hajszálad,
fehérre festi szempilládat,
minden szál szőrt, mint restaurátor,
vékony ecsettel ezüstre mázol,
nem rest, a levelekre sárga,
vörös pecsétjét rápingálja,
az alma, szilva, körte héját
vak írnokai teleróják
letapogatható jelekkel,
rothadással, mely mindent elnyel.

Németújvár (Güssing) Ausztria


Kvarckristályként a tücsök cirreg,
bútorban szuvak ketyerésznek,
gyíkok, pockok és békák torkán
lüktet az idő fürge tornán,
álmatlan éjszakán dühöng és
mindent felfal a dobdübörgés,
a dobhártyánkat kalapálva
velőig hat, ütemes lárma,
atomokat hallunk forogni,
a tengelyükön csikorogni,
bolygópályák idő-görbéje
kocsonyásodik rá az égre,
minden fűszálban, minden sejtben
egy időzítő ketyeg rejtve,
minden létezők voltba veszve
járnak át a vanból a leszbe,
elnyeli őket „nincs” vagy „volna” –
zörög az Isten órásboltja.

Léka, Ausztria


Lackfi János ezen versével 2011-ben a Salvatore Quasimodo nemzetközi Költőverseny különdíját nyerte el.

Nem véletlenül juthat eszünkbe Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse! 
 

Kapolcson élőben is meghallgathattuk ...

2012. augusztus 18., szombat

Parti Nagy Lajos: Csigabú




A bánatot, mit tán ma érez,
mint brummogó, halk őszi hangot,
idomítgassa a kezéhez,
gyúrjon belőle kis harangot,
csigát, lovat, s ne kérje számon,
a búanyag rém furcsa jószág,
egy formátlan szomorúságon
cseppet sem segít a valóság.
De hogyha átöleli szépen,
megdédelgeti az ölében,
s csinál a búból búbabát,
tükörbe néz a hülye bánat,
s mert a bánat egy hiú állat,
elvigyorogja tán magát.


Parti Nagy Lajos és Presser Gábor tavaly adott ki közös lemezt.


2012. július 22., vasárnap

Óbányai - völgy


A 6-os főúton érkező alföldieknek a Mecsek kapuja Mecseknádasd, annak is a legelején található Bagoly csárda, amelyről még lesz szó a későbbiekben.

Először azonban a település délibb, másik végén lévő Árpád-kori templom a cél. E 13. századi román stílusú templom előtt kell lefordulni a Mecsek egyik leghangulatosabb fekvésű faluja, Óbánya felé.

Pár kilométer után a baloldalon feltűnik Skóciai Szent Margit keresztje, itt lehet letérni a Réka-vár illetve a Réka-völgy felé, de ez egy későbbi program lesz. Állítólag ebben a várban született Szent István Ágota nevű lánya, akit a magyar földre menekült Edward  herceghez adtak feleségül. Az ő lányuk a későbbi skót királynőként ismert és szentté avatott Skóciai Szent Margit.

A keskeny út lassan bevezet a kis falu házai közé. Állítólag már a falu elején le kell parkolni az autóval, de mi majd 40 fokos kánikulában érkeztünk, a parkoló őr sem bírhatta, így a falu közepén parkoltunk egy réten, a mélyben egy kis patak csobogott. A falu egy keskeny völgyben fekszik, csak két sor ház fér el és a kertek vége már belelóg a hegy fái alá, szinte része az erdőnek. Lehet ezért is találkoztunk néhol villanypásztorral, talán a nagyobb vadak ellen?! Az Öreg-patak végig kanyarog a sváb falucska oldaltornácos hosszú házai között. A falut német telepesek alapították az 1700-s években, a mára már alig százegynéhány lakosú falu egy harmada még mindig német ajkú.

1992-ben először  a hangulatos fekvésű Óbánya kapta meg a Kós Károly díjat, amin nem is csodálkozunk, amikor végigsétálunk a főutcán, amely lassan egyre keskenyebb lesz, végül kis ösvény lesz belőle, mely a pisztrángos tavakat tápláló patakok között kanyarog tovább be az erdő mélyébe.




A kánikula és szárazság ellenére végig ott csobogott , hűsített a patak vize az árnyas fák alatt, csodás mikroklímát teremtve. 


Miniatűr békák  ugrándoztak, időnként mi is a köveken ugráltunk a patak vizében.



 Elámultunk az eddig sosem hallott Ferde vízesés láttán (főleg, hogy hallottuk, hogy a Fátyol-vízesés Szilvásváradon kiszáradt!), megcsodáltuk a Csepegő sziklákat. 


Mi már egy korábbi sziklás zubogónál is azt hittük, hogy ezek a csepegő sziklák, de amikor megláttuk a nagy mohás, kicsipkézett köveket az igazinál, már egyértelmű volt, hogy melyik az igazi.



A falu fazekas termékei is híresek, illetve egyre több házat adnak ki a turistáknak, mint pl az Illatosházat is.


Hasznos linkek látogatóknak az óbányai völgybe: 

A túra út egyébként Kisújbányán keresztül a Cigány-hegyi kilátóhoz vezet, de mi a falu előtt a mecseki zöld túra útvonalán visszamentünk Óbányára (igaz kissé kalandos utunk volt, mert megpróbáltunk rövidíteni és a rövidebb út hogy-hogy nem, egy mély katlanba vezetett, de átvágtuk rajta magunkat. Viszont láttunk egy igazi borzot!) Miután sikerült a parkoló melletti patakban kissé megfürödni, visszamentünk Mecseknádasd elejére a Bagoly csárdába, ahol végre ettünk és nagyon finom házi bodza és málna szörpöt ittunk. Az étterem nagy terme igazán hangulatos berendezésű, régi tárgyak, bútorok szépen összerendezett képe és udvarias pincér fogadja a fáradt turistát.

2012. július 14., szombat

Pécsvárad

Egy nagy múltú kisváros a Kelet-Mecsekben, a Zengő lábánál.


Pécsvárad a 6-s út mentén található, a Mecsek legmagasabb csúcsa,  a Zengő (682 m) déli lábánál.
Leginkább a magyar államalapítás egyik emlékhelyének nevezett  bencés apátsági monostorának (Pannonhalma után a második alapítású) a helyén álló vár együtteséről ismert. A monostor első apátja, Asztrik hozta a koronát Rómából (vagy nem?) Szent Istvánnak. Az Ő szobra fogadja a látogatókat a vár előtt.

A mai Vármúzeum a 18. században, a megmaradt középkori részletek felhasználásával épített várkastélyban kapott helyett.


Itt láthatóak a 11. századi monostor épületeinek alapfalai és kápolnája, korabeli freskómaradványokkal, valamint az egykori épületegyüttes makettje.


Ennek a mintegy ezer éves kápolnának megragadó az egyszerűsége. Körbesétálva itt-ott kisebb-nagyobb freskómaradványokat fedezhetünk fel, melyek közül állítólag ez a legnagyobb hazai bizánci jellegű freskónk.




A múzeum megtekintése után egy meredek lépcsőn fel lehet menni a várfalra, ahol csodás panorámában gyönyörködhetünk. Látható a Zengő (a vár elől indulva akár autóval is megközelíthető), valamint a vár alatt húzódó várkertben a minden évben megrendezett Fa alkotótábor által készített faszobrokból álló kiállítás is.


Az egyik fenti teremben láttuk ezeket a szobrokat.





A vár udvarában érdemes egy sétát tenni, kiülni a teraszra, nézelődni: megkeresni Borsos Miklós Szent István szobrát, a Rákóczi emléktáblát vagy a gyógyszerészek emlékkövét. 


Nyaranta várszínházi előadások vannak ebben a gyönyörű környezetben, illetve egy kétcsillagos szálloda is található az épületegyüttesben. Sajnos nem ezek mögött a gyönyörű kőfalak mögött, hanem egy újabb épületben, de az ablakai erre a szép udvarra néznek.


A várral szemben az impozáns méretű Nagyboldogasszony templom áll, mely 1757-1767 között épült, barokk stílusban. Már messziről látszik a tornya, elég magas dombon áll, előtte a hozzávezető lépcsők mellett kálvária. Zárva van, de a kulcsa elkérhető, az ajtón ki van téve a telefonszám.


A város védőszentje a címerében is látható Sárkányölő Szent György.


A vár történetéről, a város látnivalóiról valamint a környék túra útvonalairól hasznos információk olvashatóak az alábbi honlapon: www.pecsvarad.info.hu

A vár előtt szép, de kicsi parkoló van, a vár megtekintéséhez jegyet kell venni, de nagyon kedvesen tájékoztat a pénztáros a várral és a környékkel kapcsolatos érdekességekről. Ezenkívül hasznos tájékoztató füzetek, könyvek is vásárolhatók itt.