ősz

ősz

2011. február 10., csütörtök

Hazai tájakon, Dobogókő

Kecskemétről jó esetben 1,5 óra alatt fel lehet érni a Pilisbe, az új Duna híd modern pilonjai között áthaladva. A híd után a 11-s útról balra letérve  Pomázon és Pilisszentkereszten áthaladva a leágazástól kb 22km-re van  DOBOGÓKŐ.


Állítólag itt van a Föld szívcsakrája,  a kilátóból gyönyörű  a kilátás a Dunára és a hegyekre. Körbementünk a Thirring körúton, ehhez javasolt túracipő!, gyönyörű monumentális sziklák között vezet az út. 

Találó Márai Sándor  Dobogókőről szóló kis írása A négy évszak című könyvében a November fejezetnél, érdemes elolvasni, ha már járt ott az ember. Mi is épp november elején jártunk arra.

"Egy lépés még, s a kerítésen túl a táj egyszerre színpadias lesz, súlyos és egyensúlytalan. Mintha az erdő lezuhant volna a mélybe.
A tragikus táj fölött összefont karokkal áll egy ember és hallgat. A táj felemelte a magasba, köznapja és végzete fölé. Komoran áll, mint aki gondolatban egy kiáltvány harsány mondatait szövegezi.
A Duna a mélyben, közönyösen, mintha nem is tudná, hogy nevéhez politikai tervek tapadnak.
Egy borjú szalad a kerítéshez, lenéz a mélybe, elbődül. Mint aki váratlanul megértette végzetét a világban.
Az erdőt belepi az őszesti köd. A rozsdás lomb parazsa csillogni kezd e ködön át: mintha a mélyben az őzek tüzet raktak volna."





A parkoló fizetős, lehet hosszabb időre érdemesebb az út szélén leállni. Ha valaki szeretne itt fent megszállni, érdemes megnézni a www.dobogokoszallas.hu oldalt, Dobogókő elején jobbra van a Platán panzió és étterem, e körül vannak a szállások is különböző árakon, ezek szépek voltak.

 A helynek van egy kis retro hangulata, ez nálunk azt jelenti, hogy az elmúlt 30 évben nem sok minden történt, csak a lassú leromlás. (Van még két ilyen hely az országban, meglepő, de igen frekventált helyek: az egyik Kékestető, a másik a pécsi TV -torony. Ez utóbbi annyira lepukkant, hogy szinte menekültünk el, mikor megláttuk  - tavaly júniusban.)

Egyébként volt - van itt BM üdülő és anno Kádár János is gyakran járt ide. Valahol még megvan a kedvenc étterme. A kilátónál van turista ház és turista múzeum is, valamint sok szép és érdekes emlékmű és emléktábla, a magyar turista mozgalom innen indult az 1800-s években.

2 megjegyzés:

  1. Lehet, tavaly óta javult a helyzet, mert ugyan személyesen nem láttam, de
    http://tvtoronypecs.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztató a honlap, bízom benne, hogy történt változás, mert mi anno még a kocsit sem mertük ott hagyni, annyira lepusztult volt a környezet...

      Törlés